Alapítvány
Az Észak Magyarországi KKV-k Növekedési Pályára Állításáért Alapítvány 2017 óta kíséri figyelemmel a kis és közép vállalkozások, valamint a civil szervezetek működését országszerte. Meglátásunk szerint, 10-ből 1 vállalkozás tud profitábilissá válni az alapítást követő 5 éven belül. A civil szervezetek hasonló gondokkal küzdenek. Jellemzően hiányzik a vezetői szemlélet, ami a szervezetek missziójának eléréséhez, valamint tevékenységük ismertté tételéhez szükséges.
Az Észak Magyarországi KKV-k Növekedési Pályára Állításáért Alapítványt (alapítva: 2017) elsődlegesen azzal a szándékkal alapították az alapítók, hogy a kis és közép vállalkozások fejlődését támogassa.
Az Alapítvány politikai tevékenységet, vállalkozási tevékenységet nem folytat, a 2011. évi CLXXV. törvény (Civil törvény) előírásainak megfelelően működik.
Az Alapítvány 2019 év elején GINOP Projektet indított „Társadalmi vállalkozással Észak-Magyarország KKV-inak gazdasági fejlesztéséért” címmel.
Ma Magyarországon a KKV-k legnagyobb hányada nem, vagy csak nagy nehézségek árán engedhet meg magának a vállalkozás fejlesztéséhez szükséges, sokszor alapvető beruházásokat, a vezetők és a munkatársak szakmai képzését. A piac elvárások ezzel szemben azt fogalmazzák meg, hogy legyen a vállalkozásnak megfelelő honlapja, logója, informatikája és nem utolsó sorban legyen egyedi arculata. Ha ezek rendelkezésre állnak, akkor van lehetőség versenyképes szereplőjévé válni a piacnak. Ugyanez elmondható a civil szervezetek jelentős részéről is. Ezt disszonáns helyzet kívánja az Alapítvány feloldani.
Az Alapítány tevékenységének köszönhetően kis- és középvállalkozások vezetőinek lehetősége van díjmentesen részt venni az alapítvány által szervezett vállalkozás-fejlesztést célzó előadásokon, valamint konzultációkon.
Jelentkezés:
Észak Magyarországi KKV-k Növekedési Pályára Állításáért Alapítvány
+ 36 30 677 3231